akarod tudni, mit gondolok?
akarod tudni, mit érzek?
akarod tudni, mit akarok?
akarod tudni, hogy mi van?
akarod tudni, hogy mi az igaz?
akarod tudni?
amikor elmész gimibe semmi mást nem hallasz, csakhogy majd amikor érettségizni fogsz, nem fog menni. mire érettségizni fogsz, komolyodj meg! az érettségi komoly!
aztán eljön az idő, amikor rájössz, hogy ez az érettségi? ekkor azt válaszolják, hogy az előrehozott az pite, várd ki a következő évet.
kivárod. eljön a következő év. mindenkitől azt hallod, hogy nem lesz elég, pedig Te tudod, hogy jó vagy. jön a ballagás, ahol ijesztgetnek, hogy az érettségi micsoda akadály az életben... ami mögött ott bujkál az a rohadék nagybetűs élet, ahol egyedül kell harcolnod a rémségei ellen.
érettségi? pite.
felvételi? sima ügy.
beletörődés? két nap.
nagy betűs élet? baromság.
az élet, soha nem lesz nagybetűs, mert mindenhol ugyanazt látod, tapasztalod... maximum csak továbbjutsz a következő pályára, ami egy fokkal nehezebb, mert gyorsabban jönnek a szörnyek, de te megoldod.
lehet, hogy vannak, akiknek könnyebben megy, vannak akiknek nehezebb, de megoldod. mert mindig van valahogy. és akkor is van a valahogy, amikor nincs... mert akkor az a valahogy... ez most hülyén hangzik.
az egyetem nem ijesztő.
nincs nagybetűs élet, nincsenek szörnyek.
akkor mi van? tudni akarod?
semmi. minden megy tovább úgy, ahogy eddig, csak kicsit másképp.
más a helyszín, mások az emberek. de megvagy. te ott vagy és élsz.
egy idő után felkelsz és várod, hogy mehess abba a közösségbe, amibe szinte nap mint nap vagy, mozogsz, élsz és létezel... olyan, mint egy osztály. kialakul az a társaság, akikkel mindennap együtt lógsz. aztán bejársz órákra, néha tanulsz, néha nem... mint a gimiben, aztán jönnek a vizsgák, amik persze, szopatósabbak mint a témazáró dolgozatok, de kérlek, engem Nagy Té nevelt és DéZé.... no, meg Ofcsi... felkészültem.
hogy szörnyek lennének? nem tagadom, de nem mások. csak következő szintre léptek, de mivel Te is fejlődsz, ezért nem változik a kialakult helyzet... csak rá kell jönnöd, hogy pöttyös labda helyett már tudsz tüzes labdát is rájuk küldeni... ami néha nehéz, mert nem akarod, pedig szükség lenne rá...
mindig van probléma, és mindig veled történik, sose mással. Te leszel az, aki sántít egy gólyatábor után, te leszel az, aki azt hiszi, tudja irányítani az életét, te leszel az, aki azt hiszi nem bukhat meg semmiből, te leszel az, aki allergiás lesz a penicillinre, te leszel az, akinek negyven percen keresztül vérzik az orra, te leszel az, aki a vizsgák végén rájön, ha tanult volna - mivel okos- ezért nem így végzett volna, te leszel az, aki három hétig szenvedsz egy pasi miatt, mire rájössz, hogy kell neked, te leszel az, aki közel másfél hónapig hatalmi harcot vívsz, majd rájössz, hogy nem éri meg és nincs is szükséged végre valahol a hatalom megszerzésére, te leszel az, aki megteszel mindent, hogy szeressenek, odaadod tested-lelked, de fölöslegesen, te leszel az, aki bulit szervezel egy olyan embernek, aki talán meg sem érdemli, te leszel az, aki bőg az utcán, te leszel az, akit a pultos fiú küld haza, hogy ne csinálj magadból hülyét és te leszel az, aki szenved, mert hülyét akar magából csinálni.
nem más lesz az, hanem Te! nem mással történik meg, hanem veled. hiába kérdezed, hogy miért pont te, az lesz a válasz, hogy mert te vagy az, akinek ezt kitaláltuk.
a bölcsi, ahonnan első nap hazamész és kifogásolod, hogy milyen nagy kanállal kell saját magad enned, az ovi, ahol fejbe rúgsz egy lányt, mert meg akarod védeni a bátyádtól, az általános, ahol az osztályodat ki nem állhatod, és bandaháborúba keveredsz, a gimi, ahol, azt hajtogatják, hogy lesz ez még így se, az egyetem, ahol hülyét csinálsz magadból állandóan... mind mind neked rakták össze. neked találták ki. ez a te saját sims játékod. nem tudsz ellene tenni, mert ha egyszer rendbe hozol valamit, valami más tönkremegy. tökmindegy, hogy épp a bölcsiben, az oviban, az általánosban, a gimiben, az egyetemen vagy a munkahelyeden élsz és létezel, mivel, te maradsz, ezért megy veled, és ott van. veled együtt fejlődik, változik. történik.
Mind emlékszünk arra, amikor kiskorunkban megharaptunk egy másik gyereket a játszótéren. Az óvónő azt mondta, kérjünk bocsánatot, és kértünk is, de nem őszintén. Mert az, akit megharaptunk, meg is érdemelte. De ahogy idősebbek leszünk, a bajt helyrehozni nem olyan egyszerű. Ha kinősz a homokozóból, nem mondhatod csak úgy. Úgy is kell gondolnod. Persze, amikor orvosok leszünk, a "sajnálom" nem egy egyszerű szó. Vagy azt jelenti, hogy meghalsz és nem segíthetek, vagy azt jelenti, hogy nagyon fog fájni. Orvosként nem csinálhatjuk vissza a hibáinkat, és ritkán bocsátunk meg magunknak értük. Ez a mesterséggel jár. De emberként mindig jobban akarjuk csinálni, jobbak akarunk lenni. Jóvátenni a rosszat, akkor is, ha lehetetlennek tűnik. Persze a "sajnálommal" nincs mindig vége. Talán mert túl sok mindenre használjuk. Fegyvernek. Kifogásnak. De ha tényleg sajnáljuk, ha jókor mondjuk ki, ha úgy is gondoljuk, akkor megteszi. Ha tettekkel mondjuk el, amit szavakkal nem tudunk. Ha jókor mondjuk, a "sajnálom" tökéletes. Ha jókor mondjuk, a "sajnálom" maga a megváltás.
sajnálom. és te?