A látás új fajtája abban áll, hogy ha figyelmesen nézel egy falat, amelyet mindenféle foltok tarkítanak, olyan dolgokat látsz meg, amik csak a te képzeletedben születnek meg.
Gondold el.
Találd ki.
Játszd végig.
Találd meg.
Gondold át.
Nem értem az embereket. Eddig azt gondoltam, hogy igenis értem, tudom mit, miért tesznek, és teljesen átlátom őket. Nos, ez nem így van. Szinte csukott szemmel járok a világban, és a szimatomra hagyatkozva mozgok a vélt helyes irányba.
Mindegy is.
Mindig lesz valahogy.
Amikor már azt hiszem, hogy gyenge vagyok, rájövök, hogy van rosszabb, amit át kell élnem, vagy átrugdosni a rossz dolgokon az embereket.
Egyszerű feladat.
Nekem.
Hordani más terhét.
Vagy fényt vinni a sötétségbe.
Még ha csak egy apró gyufával is.
Mert elgondolom, kitalálom, végigjátszom, megtalálom és átgondolom, majd lerajzolom, elképzelem, megálmodom, véghezviszem.
Ügyes vagyok.
Kislánynak.
Sötét és sérült.
Nagylánynak.
Belefér.
Még elbírom.
Majd, ha nem, összeroskadok.
Az sem baj.
Mert láttam már rosszabbat.
- Nem hagyhat el az erőd. Épphogy csak elindultál a nagy útra. Célba kell érned.- Leif, ha elengedsz, újból a földre esem!- Nem! Az istenek tartanak!