"Nem haragudtunk mi egymásra. Legalább is nem úgy, mint a többi emberek. De miután elmúltam harmincéves, terhemre kezdett lenni. Sértett léhasága. Untam ódivatú, magas-nyitott gallérjait, vékony-sárga nyakkendőit és vastag-öld szójátékait. Fárasztott az eredetieskedése. Állandóan kisebb-nagyobb botrányokba kevert.(...)-Hát kit dicsérjek, Kornél? Hát kit lehet oly irigység nélkül szeretnem, mint téged? Hát kit bámulhatok ezen a ronda világon, ha nem téged, testvérem és ellentétem. Mindenben egy és mindenben más. Én gyűjtöttem, te szórtál, én megnősültem, te agglegény maradtál, én imádom a népemet, nyelvemet, csak itthon lélegzem és élek, de te világcsavargó, nemzetek fölött röpülsz, szabadon és az örök forradalmat vijjogod. Szükségem van rád. Tenélküled üres vagyok és unatkozom. Segíts, különben elpusztulok. - Nekem is szükségem volna valakire - mondta -, valami pillérre és korlátra, mert lásd, szétbomlok - és a szobájára mutatott."
Melankólia. Nincs mit tenni. Nyüzsgő életre teremtettek, így elveszek és összeroppanok, ha nincs mit tenni. És lenne mit tenni... persze. Mikor nincs?! De nem ilyen nyőő, hanem csak ja van dolgom. és ennyi x). semmi más. csak ja. de közben meg mi van? semmi. itthon tespedek, sorozatot nézek. olyan régen nem néztem már, hogy el se tudom mondani. de most néztem. egész délután néztem. ennyi. más nem. sorozat és táplálék. mint egy nyugdíjas. pedig össze kéne szednem magam, mert kell. mert miért ne. muszáj. szükséges. satöbbi. ennyi.
baromság. ez is összevissza. szétszórtság érzés. ez kering bennem, de tényleg. na mindegy is. majd mindjárt picsán rúgom magam és kezdek valamit az életemmel.
de elsőnek még maradok egy kicsit. vagy nem is tudom. nem tudok semmit. semmit nem tudok. amit kéne azt se. amit nem kéne... azt se. semmit. üresség. teljes sötétség. kéne a fény.
jajj Nyúl, x) túl rossz vagyok. adj egy kis fényt x). taszíts vissza az útra.
túl kornél.
van még egy percünk mielőtt vége.
hát... vége.
vágj.varj.zárj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése