beiratkoztam :)
az épületet már most imádom, a könyvtárat már most imádom :))) ja és igen, légkondicionált a terem x) ami menő :D igaz a tájékoztatóval, meg a papírok kitöltésével végeztünk egy háromnegyed óra alatt, a kijutással, és a papírok leadásával kisebb gondok adódtak X). két óra után kiáltotta el magát egy srác, hogy "magyaros van még?" csak én voltam x))) rendszert változtattak vagy nem tudom, de ahhoz képest, hogy a sor végén álltam, mert nem akartam a tömegben ácsorogni, elég gyorsan kijutottam. éljenek a magyarosok! :D kaptunk egy rakás cuccot, ami hasznos, meg haszontalan, meg kitűzőt :DDD ééés a minorom média lesz, ezt már kitaláltam, mert nagyon jó órák tartoznak hozzá, és az menő :D. aztán hazafelé felvettük a Koplányi Gergőt, akivel én nagyon régen találkoztam már, de rájöttem, hogy még mindig jó barátom :) és ő mesélt a suliról, és azt mondta, hogy ő is szívesen lenne magyar szakos :). a koleszt kívülről láttam csak, mert nem mentünk be, mert elhúzódott, meg szerintem le is ejtették, hogy én be szerettem volna menni :DD mindegy is. a Julcsival sem találkoztunk x) kicsit káosz volt az egész, de nem gond :)
ú van egy sztori: mialatt álltam a sorban előttem beszélgetett két tipikus gyökér stréber :D
srác:"- Most sokkal szívesebben lennék otthon a gép előtt és Skypon idegesíteni téged!"
lány: "-Ja, én is!" tehát így ja :D nekik az sokkal szórakoztatóbb, ha nem személyesen, hanem gépen keresztül cseverésznek x) komolyan, ez annyira beteg x)
aztán kimentem Apuhoz, csempét vertünk, meg ilyesmi :D aztán Anyuval dumáltam, és olyan fél tizenegy körül leballagtam huszonnégy órás úszásra :) Pubi megint Potterezett x) meg a Bálinttal és az Ádámmal együtt cseszegettek, hogy röhögjek, utána meg azon röhögtek, hogy én hogyan nevetek x) köszi fiúúk :D
ma bárónő voltam... szerdán grófnő... nem tudom, hogy a Siresz lefokozott-e... mindjárt utánanézek, hogy mi a különbség, mert ezt egyszer Té már elmagyarázta, de én valami tök másra emlékszem... mm én olyasmire, hogy a báró az ilyen magyarok által mondvacsinált izé, hogy nekik is legyen címük, de nem akarok hülyeséget mondani. na tehát: a bárók elvileg alacsonyabb rangú főnemesek, mint a grófok, de Magyarországon meg a bárók voltak a vezető nemesség (Királyi Tanács stb.) tehát mindegy is x) aztán mókáztunk még, és olyan kettő körül jöttünk haza, mert iszonyat fáradt voltam mindegy.
őőő ma megyek majd ki gesztesre, előtte meg valamit csinálok itthon, elpakolok, összecuccolok, mert holnap gólyatábor :)) menő x) na ennyi. reggelizem valamit, aztán utána belevágok :D
na adios. ja, igen, zene :D:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése