Mi órával mérjük az időt, az óra viszont a mi önkényes időfogalmainkkal méri önmagát: hogy két perc valóban abszolút értelemben is egyenlő hosszú idő, azt soha nem fogjuk megtudni. Érdekesebb ennél, hogy az idő mozgásának irányát kivétel nélkül mindenki adottnak és változtathatatlannak képzeli: múltból a jelenen át a jövő felé.Tegnap volt időm mindenre. Illetve olyasféle mindenre, amik nem fontosak, de most időm volt rájuk. Az egész abból jött, hogy néztem a forgó fényeket, elég flash volt és egy srác azt hitte magáról, ő Justin Timberlake, aki táncol, énekel és még menő is egyszerre, de nem volt az. Béna volt egy kicsit, de biztos a maga körében ő a királygyerek. Mindegy is, nem róla akarok beszélni, amiről szeretnék az a minden, ami semmi.
Egyik szám jött a másik után, amelyekre valaha táncoltam, és eszembe jutott minden... minden, amit valaha csináltam a tánc terén. Az a sok ember, akit megmozgattam, és akik utáltak, mert utáltam őket, mert hülye picsák voltak. De mégis azt táncolták és azt csinálták, amit én mondtam nekik. És jó volt.
Meg eszembe jutott a kampányunk, ahol azt - is- táncoltuk, amit nyolcadikban tanítottam, aztán erről eszembe jutott, hogy ez mennyire sokrétű tánc volt, mert mindenhová beillesztettük, ahová szinte csak lehetett. Lásd azt, amikor nem volt kedvünk táncot kitalálni, mert összeszedtünk mindenkit, aki egyáltalán nem akar és nem tud annyira táncolni, és kitaláltuk, hogy sajátos módon értelmezzük a tánc és az előadás fogalmát, és egy óvodás előadást tartottunk, mely magába foglalta a Micimackót, a Nád a házam tetejét és a többieket, meg a nyolcadikos góltáncot, ami nyolcadik óta kinőtte magát mindenféle tánccá. :D
Aztán rájöttem, hogy hiányzik, és hogy láttam egy szórólapot az Egyetemen, ami valami kortárstáncos izéről szólt, és úgy elmennék, de a térdemet rendbe kéne tenni előtte, na mindegy.
Szóval elég sok minden ott volt a fejemben tegnap, és jókat röhögtem magamban :D
Imádtam a gimit :D
Nevetés. Az egyetlen dolog a világon, ami nem nevetséges.