Tudom, hogy nem hiszel Istenben... és az ima erejében... és ez nem baj. Ahogy gondolod! De valamiben hinned kell, ami több, mint megfogható vagy látható, Az élet túl kemény lenne egyedül, kapaszkodó nélkül... és szentség nélkül.
Nem hiszek istenben.
Nem hiszek az újrakezdésben.
Nem hiszek az új esélyben.
A "csak még egyet"-ben.
Szinte már nem hiszek semmiben.
Mondhatnám, hogy kiüresedett az életem, és nincs mivel feltöltenem.
Mondhatnám, hogy nincs tiszta lap.
Mondhatnám, hogy nem adok esélyt.
Mondhatnám, hogy elég volt.
Ha nem tudod, hová mész, oda bármilyen úton eljuthatsz.
Azon gondolkoztam, hogy írok egy olyat, hogy annak ellenére, hogy mennyire utáltam 2014-et, elég sok minden történt. Végül is túléltem a hat napos szilveszterünket, túléltem a legrosszabb vizsgaidőszakomat, négy napig folyamatosan buliztam és rengeteg embert ismertem meg, rendezvényeket szerveztem, levizsgáztam, kiváló minősítésű szakdogát írtam, lediplomáztam, a diplomaosztón beszédet mondtam, a felvételin max pontot kaptam, Szatmárcseke felvettek, beiratkoztattam, gólyatáboroztattam, tdk-otdk, tanári, PBK, október, december-Debrecen, szilveszter és 2015.
Persze, sírhatnék is...de most elmondjam, hogy mennyire fáj? Fölösleges.
Nem ez a lényeg.
Hogy mi a lényeg?
Van-e lényeg?
Új év, új lap.... ezt mondják,.
"álljunk meg és emlékezzünk a mögöttünk álló évre. Hogy emlékezzünk a sikereinkre és kudarcainkra. A megszegett és betartott ígéreteinkre. Arra, amikor a legjobb kalandokban volt részünk, és , amikor bezárkóztunk, hogy elfelejtsük csalódásainkat. Valójában erről szól a szilveszter. Kapunk még egy esélyt. Hogy megbocsássunk. Hogy jobbak legyünk. Többet adjunk, Többet szeressünk, éljünk. És ne töprengjünk azon, hogy mi lett volna, ha... örüljünk annak, ami jönni fog."
Új lap, új év....én így vagyok.
Nem új esély.
Csak egy tiszta lap.
Üres pohár.
Hogy jön ide isten?
Miért nem hiszek semmiben?
Kéne?
Kell, hogy hibáztassak valakit vagy valamit azért, amik történnek velem?
Tényleg muszáj, mert tényleg nem én vagyok az oka?
Biztos, hogy nem én okozom magamnak a bajokat?
Biztos, hogy nem én vagyok az, aki megérdemli a jót és el is éri?
Muszáj, hogy segítsen ebben valaki?
Muszáj, hogy mindig akadályozzon valami?
Bújjak olyasvalami mögé, ami nem kézzelfogható?
Vagy, hogy a jó és a rossz döntéseimet nem is én hozom meg?
Egyáltalán kell ezeket biztosra tudom?
Tudni akarom, ez tény.
Tudnom kell, hogyha nem én irányítok, ha minden okkal történik és a karma Istennel és Odinnal egy asztalnál borozgat, miközben tologatják a bábukat.
Baj, hogy a karmát kisbetűvel írtam?
Ő egy személy, vagy csak az én képzeletemben létezik, hogy ne legyek egyedül a világban hit és felsőbb hatalom nélkül?
Hogy én legyek az, aki egy sötét szobában, esténként, bajban nem az ég felé emeli a tekintetét és segítséget kér, vagy ha valami jó dolog történik, hálát rebeg?
Mikortól számítok magányosnak?
Az én szentségem, az én váram.
Az én világom, az én hitem,
Az én istenem, az én karmám.
Az én hibám, az én esélyem.
Az én döntésem, az én célom.
Az én szabadságom, az én űröm.
Az én választásom, az én lapom.
Ha nincs semmi értelme, annál jobb, legalább nem kell törni rajta a fejünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése