Aki számít, azt te sosem látod, aki valamit is akar, az a jó barátod, aki megesküszik, hogy jó barát vagy, pedig többnek tart, mint egy jó barátnak.
Azt hiszem.
Nem hiszem.
Volt.
Van.
Lesz?
Kedves Sors/Karma/Univerzum/Isten/Odin és a többiek!
Tisztelettel megkérem a fent lakót, aki irányítja az utamat, hogy ne szórakozzon velem!
Miért is szeretném ezt kérni névnapomra? Mert állandóan, mikor már majdnem minden jó, és már majdnem az ég épp nagyon kék, jön egy felhő és belém vágódik egy villám...vagy kettő. Mikor hogy.
Én tényleg próbálkozom úgy cselekedni, hogy ne legyen belőle probléma, hogy a társadalom, a családom és az általam felállított normákat ne sértsem meg, de most vagy ezek a normák alapból megsértik a felsőbb hatalom normáit, vagy tényleg ennyire szórakoztató rajtam kacagni.
Mert kacagnak, az kétségtelen. Igaz, néha okot is adok rá, de sosem olyan villám jön vissza. Gonoszabb, aljasabb és fájdalmasabb.
Kérem a mélyen tisztelt fent lakót, hogy szálljon le rólam, legalább egy kis ideig, és engedje, hogy kihúzzam magam a futóhomokból, amiben lassan elsüllyedek. Hadd tegyem én helyre az életem. Fel a sínre a két kis kereket és ha eltévedek és történik valami rossz, legyek én az, aki okozta. A saját okom akarok lenni. Az OK és az OKOZAT.
Maradok tisztelettel,
Bányai Csepi
p.s.: Ok. Okozó. Okozat.
Az egyén legszívesebben egyedül csinálná azt, amit az egész emberi faj a cselekvés legszebb pillanataiban elért. Utazna, földrészeket hódítana, irányítaná a történelmet, rakétákat lőne föl, és a saját ízlése szerint rendezné be a világot: e rendkívüli dolgozószobát, hálószobát, száguldó vasúti fülkét. Csakhogy az ötödik, a tizedik, az ezredik egyén szintén a saját ízlése szerint szeretné berendezni. A személyiségek zárt világa éppen ezért ritkán találja meg a termékeny s a teljes összhangot. És ha megtalálja is, egy időre - barátságban, szerelemben, munkában, küzdelemben - fokozatosan megbomlik az összhang, mert a másik fél vagy többet, vagy kevesebbet akar, vagy másként akarja ugyanazt.
„Egyébként mostanában a különösen indokolatlanul
hosszú és furcsa estéim hozzád kötődnek.”„>>Éjfélre szerintem itthon leszek<<
toplel”„Szent Isten, bementél? most olvasom…te egy vadállat
vagy. Cseperke, én lehet nem is akarok a barátod lenni.”„Meddig van órád? – Kettőig! – Akkor jó lesz alvás
nélkül!”
Rohanás. Fények. Szagok. Illatok.
Kiszáradt torkok. Könnybelábadó szemek… ja, ez nem.
Táncok.
Zenék. Terek. Lábak. Seggek. Pénzcsörgés.
Volt
már úgy, hogy azt érezted nincs kedved valamihez, de tudod, hogy valamiért meg
kell tenned?
Én így voltam a csütörtöki napommal,
amelyiknek az én univerzumomban még nem jött el a vége. Ez egyszerű: amíg nem
fekszem le, nincs vége a napnak. 28
órája vagyok ébren.
Minden úgy kezdődött, ahogy szokott.
Mike, a telefonom és egyben ébresztőórám, ébresztett, ahogy szokott, szundit
nyomtam, ahogy szoktam. Ez a harc ment két órán keresztül, ahogy szokott, de ő
nyert, ahogy mindig.
Felkeltem.
Mosakodás, fogmosás, jó a hajam? Mit vegyek fel? Kell egy tea. Megint nem
mostam el a termoszt, akkor majd most… ne, már megint késésben vagyok. Szóval a
szokásos.
Kimentem Piliscsabára, végigültem az
óráimat, részt vettem rajtuk, aktívan, ha ezt hozzátehetem. Fél hatig tartott
ez a folyamata. Mikor a napom tartalmi részének vége lett, robogtam a buszhoz:
héttől bizottsági ülés a Fahéjban. A buszon még nem sejtettem, hogy korántsem
most van vége a napom tartalmi részének. Az egész napom egy tartalmi rész lett…
Kultbiz ülés után át a Trapbe PBK-s
ügyeket intézni, onnan fél tízre hazaestem.
Gyorsan levágtam két szelet kenyeret, ebédeljünk. Gyorsan be kellett tömnöm ezt a kis csipegetni valót,
hiszen mennem kellett tovább a Tenkes karneválra.
Igazából, egy kicsit szándékosan
kortyolgattam lassan a teámat a kenyérkéimhez, nem nagyon volt kedvem most
farsangozni. Fáradt is vagyok, be se öltöztem, meg nem is nagyon voltam itthon.
De azért erőt vettem magamon, mert a jó angyalka a vállamon hand in hand a rosszal
támogatta, hogy Csepi este kimozduljon,
és egy kicsit kirúgjon a hámból, még ha nem is sok ideig, hiszen másnap órája
van. Kettő is… az egyiken ráadásul egyedül van.
Petit megnyugtattam: éjfélre itthon
leszek.
Hölgyeim
és Uraim! Engedjék meg, hogy bemutassam Önöknek a világ leginkább „éjfélre tuti
hazaérek” emberét: Báááááányai Csepiiit.
A farsangolásos témánál megalapoztuk a
hangulatot. Olcsó volt a shot. Tízet vettünk kétezerét. Kétszer. #tisztahaszon
Menjünk
bulizni!
Hallatszott a tömegből. Hát, menjünk! Éjfél már úgyis elmúlt, az alkohol
hajtott. Táncolni vágyott a testem és a lelkem. Irány a Kraft!
#háromkarszalagmertmiértne?!
Volt tánc, zene, húzd meg-ereszd meg a
lányok és a fiúk között táncolás közben. Volt egy fiúcsapat, akik megszavaztak
a Boróval minket Miss World-nek, és volt egy fiú, aki nyomult az Andira, bár
elvileg meleg, meg egy, aki megjegyezte, hogy jól táncolok.
Aztán négyet ütött az óra és a DJ már
ment volna aludni, ezért a rengeteg érdekes információba, amit megosztott velünk,
hál’ istennek, a zenék alatt beszorította azt is, hogy takarodjunk haza, vége a bulinak és nem nagyon szeretne a lézengő tíz
főnek tovább zenélni. Persze, ezt szépen, amolyan végigpofázom az egész
bulit dj-s szóhasználattal. A kabátomért kvízeznem kellett. Milyen márkájú? Pull&Bear, az egyik
zsebében van egy fülhallgató, és mind a kettőben egy-egy kesztyű.
A Kraft előtt még mindig nem hittem el,
hogy a srác tényleg meleg. Lehetetlennek tűnt. Nem is nézett ki olyan jól, hogy
meleg legyen. Mindegyis. Ment a huzavona, hogy most hozzámenjünk tovább, mert
ki akar aludni? Buli van. Már úgyis mindegy. A fáradság alapállapot. Hát, a
sráchoz csak az Andi és a Gábor jutott el, Szandra és Viki hazament, Boróval az
újdonsült társaságunkkal, egy olasszal és két brazillal, visszasétáltunk a
Deákra. Megint fröcsögtek az angol szavak, a kérdések, a válaszok. Mindannyian
tudtuk, mire megy ki a játék… semmire. Ők itt vannak Erasmusszal, mi meg itt
élünk. Akkor legyünk multikulturálisak és vendégszeretők. Gyertek, menjünk inni! Mert nem ittunk eleget, meg fölösleges lenne
ötkor hazamenni, csak két órát aludhatnék, annyit meg minek.
Kakas. Mert egy jó Kakas sose rossz. #ismertessükmegafröccsötazolasszal
Miről is lehet beszélgetni egy olasszal?
·milyen
szavakat ismersz?
·én
milyen olasz szavakat ismerek
·igen,
voltam Olaszországban
·maffia
·mit
dolgozol?
·jaj,
hogy nyolcra mész dolgozni? kínos.
·foci
Na,
jó. Azért elég sok mindenről beszélgettünk. Bemutattam neki a fröccsöt. Fabio fröccs, fröccs Fabio. Igen, jól
nézett ki. Olasz. A szép fajtából. #közgazdász
-Do you like
tequila?
-No, thanks.
-Oh, c’mon, let’s
drink tequila!
Nem,
nem ittunk. Elmentünk egy éjjel nappaliba a Bajcsyn, ahol Fabio vett péksütit,
nekem is, pedig nem voltam éhes, de ő vett.
#ennimuszáj Boró és a két brazil meg vett bort. Vöröset és szárazat. Csak,
hogy tuti legyen, hogy Csepike ma már nem iszik többet.
Bajcsy-Zsilinszky utca. Reggel hat óra
körül lehet. Elhagytuk a Bazilikát, egy kiskanyar, kulcs a zárba és már bent is
vagyunk a lépcsőházba. Még mindig beszélgetünk. Még mindig részegek vagyunk.
Még mindig ébren vagyunk. Talán.
Felmegyünk a lakásba, kiderül, hogy
Fabionak van két lakótársa, Jeni és Paloma, ők aludtak… vagy próbáltak, mert
egy idő után Jeni kijött. Ő görög lány. Aranyos. Beszélgetés, borpukkanás.
Mosolyok, kacagások, mikrocsengés. A péksütik megmelegítve, felvágva, terítve. Egyél te is! itt nincs ellentmondás, nem
tűrik, éhes vagy, nem vagy, egyél, mert enni kell. Andrea az egyik brazil fiú
pusztán így foglalta ezt össze: Italian…
Szóval akkor az olaszok szeretnek enni.
Nyilvánvaló. Nem meglepő. Spagetti, lasagne, pizzák… egyértelmű. Kedvesek.
Jófejek. Cukik. Viccesek. Ha magyarul beszélünk, ők olaszul, úgyhogy inkább
maradunk az angolnál. Ez a korrekt. Mindenki megért mindenkit. Mi így szeretjük
egymást. Vagy hogy is van ez. Európai Unió. Szívesen.
Elérkezik a hét óra. Megbeszéltük a
focit, a világot, Mussolinit, nem is emlékszem az egészre. Fogalmam sincs,
miről beszéltük. Folyamatosan járt a szánk. Zseniális volt. Aztán kitalálták,
hogy megtanítanak olaszul. Kedvesek. Naivak. Részeg Csepi. Fáradt Csepi. Okos
Csepi már aludt, de buta Csepi még próbálkozott:
·io sono
·tu sei
·lui/lei e
·noi siamo
·voi siete
·loro sono
Mire
megtanultam Mike harcba indult. Michael
Bublé: Everything. Furcsa volt neki, hiszen nem kellett erősködnie, azonnal
kinyomtam. Köszönöm, ébren vagyok. Talán. Mennünk kell. Borónak egy óra múlva
órája van, nekem meg buszom.
Nehezen ugyan, de elengedtek a srácok.
Szép napot kívántunk egymásnak. Jó pihenést és szép álmokat. Nyilván megtörtént
a facebook csere. Nyilván. Könnyes búcsú. Puszi-puszi. Ölelések halmaza. Ciao!
Nyolcra értünk haza. Amíg én elmentem
fürdeni, addig Boró a szőnyegemen aludt édesdeden, olyan mélyen, hogy alig
tudtam felébreszteni. No alvás. No kaja. No józanság. Készen állunk a napra,
amely hallucinációkat, sok kacagást és fantasztikus emlékképeket és egy üres
pénztárcát adott számunkra.
Mit ittunk?
-viszkikóla
-martini
-fröccs
-sör
-berentzen
-vodkashot
(kétszer 10 + Zsófival még kettő)
-vörösbor
Ezt az estét tíz
pontból százra értékelem.
Köszönöm a
figyelmet!
p.s.:Nyilván érdekel mindenkit az utórengés és a
másik szál története.
Andi, Gábor és a srác története azzal
végződött, hogy kiderült, a srác TÉNYLEG meleg. Ráhajtott a Gáborra.
Erőteljesen. Gábor azóta sem mer aludni. Ellenben mi nagyon jó szóvicceket
tudunk ezzel gyártani. Gábor reggel megjelent a fél kilences óráján és sikeresen
elő is adott.
Szandra majdnem elment az okmányirodába,
ahogy tervezte. Két óra alvás után a 9:35-ös busszal jött ki velem
Piliscsabára.
Boró nem ment be az órákra. Hallucinált
és elaludt egy kávézóban.
Fabio két és fél órát késett a munkából.
Nyolcra kellett volna mennie. Tizenegykor kelt. Végül is, fél nyolckor még ott
voltunk.
Én bementem mind a két órámra. Az elsőt
túléltem a laptoppal és azzal, hogy elkezdtem írni ezt a kis szösszenetet, a
második viszont teljes K.O. Egyszer azt hittem, hogy a szekrény egy ember. A
bácsi hangja amúgy is monoton és nyugtató, így szerintem megtanultam nyitott
szemmel aludni. Vagy csukottal. Mindegy. Rossz volt. Csúnya. Kemény. Túléltem.
Most este nyolc van. Túlvagyok egy fantasztikus vonatúton. Egy órát késett a
vonat. Ellenben jól elszórakoztattam a szarkazmusommal anyut, meg a nénit és a
bácsit, akik még ott ültek. De ennyi. Fürdés. Alvás.
