Belopózom az ablakon, test nélkül, félig vakon. Lábujjhegyen, hogy ne ébresszelek fel. Ellopok pár tárgyat, a nyári zajokat hagyom nálad. Csak a legszebb napjaid, és a nevetésed viszem el. Nem fogsz tudni róla, hogy itt jártam, hogy én voltam. Nem fogsz megismerni az utcán, csak magadban beszélsz. De én látni fogom, hogy mikor veszed fel a szép ruhád, hogy ki lesz az, aki úgy néz rád, hogy bele kell kicsit halni. Nem sokkal éjfél után hoz haza a szél lépted nyomán. Életre kel pár koszos csillag, azt is elviszem. Már sejtheted belőle, ne szállj el túl magasra tőle, de a tiéd lesz a legszebb vers, amit WC falra írtak. Nem fogsz tudni róla, hogy itt jártam, hogy én voltam. Nem fogsz megismerni az utcán, csak magadban beszélsz. De én látni fogom, hogy mikor veszed fel a szép ruhád, hogy ki lesz az, aki úgy néz rád, hogy bele kell kicsit halni. Nem fogsz tudni róla, hogy itt jártam, hogy én voltam. Nem fogsz megismerni az utcán, csak magadban beszélsz. De én látni fogom, hogy mikor veszed fel a szép ruhád, hogy ki lesz az, aki úgy néz rád, hogy bele kell kicsit halni. Hogy bele kell kicsit halni.
sötét és sérült.
ismét egy óriási darab mínusz.
a tükör lelkemre ismételten egy óriásit zúztak gumikalapáccsal.
A Nap még pár sugárral kapaszkodik a Földbe, aztán alámerül és itt hagy minket kettesben örökre. Így marad még pár óra,- hisz éjjel már világvége . Ugye megnézed velem, van két jegyem, csak a harmadik sor széle. Nahát, ez is megvolt. Kicsit másra számítottam. Talán a sok reklám, vagy a végét rendezhették volna jobban. De indulni kéne már. Remélem, a tejúton nincs lámpa, de te vigyázz magadra hazafelé, hát jó éjszakát mára!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése