Friends like me

GUIL Mind a két kezedben pénz volt.

ROS (zavartan) Igen.

GUIL Végig?

ROS Igen.

GUIL Mi ennek az értelme?

ROS (érzelmesen) Azt akartam, hogy örülj.

Barátok. Imádom őket.
De van, aki kitüntetett.
Van, aki ódát akar.
De sosem tudnék olyan csodás ódát írni, ami felér hozzá.
Főleg nem az egójához.
Főleg, mert orvos lesz.

De attól még csodálatos.
Imádom a telefonterápiákat.
Meg a Skype.
Meg, hogy jó messze van, így tud hiányozni.
Meg azt, hogy "ugyan már, nem vagy te olyan jó nő, hogy sorba álljanak érted....... tudod, hogy csak viccelek?!"

Itt a bejegyzésed, te csoda :D

A kapcsolatunk olyan, akár Estragoné és Vladimiré, nem tudsz nélkülem élni, pedig néha szeretnél, csak lusta vagy :D

ESTRAGON Boldogtalan vagyok.

VLADIMIR Ne mondd! Ugyan mióta?

ESTRAGON Elfelejtettem.

VLADIMIR Az emlékezet néha csúfot űz belőlünk.

Most már menj! Hideg van! Elleszek!

Lehetséges, hogy már én sem tudok viccelni - hogy a vicc már nem megfelelő védekezési mechanizmus. Egyes emberek viccesek, mások nem. Régen vicces voltam, de lehet, hogy már nem vagyok az. Lehet, hogy annyi csalódás ért, hogy a humor nyújtotta védelem már nem működik. Talán mogorva lettem, mert oly sok mindent láttam, ami sértett, hogy már nem vagyok képes a nevetés révén megbirkózni velük.

Írtam nyáron valamit.
Hogy én vagyok Piszkos Fred.
Tisztán.
Rázva, nem keverve.
Nos, így van, csak most tél van.
Köd.
Hideg.
Hótlan.
Egyedül utazom. Feltűnök, eltűnök.
Jó, ha vagyok, de igazán nem kellek.

Mosolyogni kéne.
De nem tudok.
Magamtól nem megy.

Írtam nyáron valamit. Hogy, ha történik valami trauma a lelkemmel, majd úgyis kiírom, ami van.
Nos, így van.
Így lett volna, de feltűnök, majd eltűnök.

Az igazság... sokszor titokban marad... De az igazságtalanság... mindég kiderül... A többit majd odafenn... zárt tárgyaláson.

Csak egy kis kommunikációra lett volna szükség, de - mint tudjuk - az emberek Bábelnél elfelejtettek beszélni.
Úgyhogy nagy tapsot az emberiségnek.
A tömegnek.
A társaságnak.


Kedves Naplóm,
Ha még nem tűnt fel, a Karma ismét megrázta a hógömböt, amiben létezem, és beteljesítette múltCsepi negatív gondolatait.
Emberek! Merjünk negatívak lenni!
Mert enélkül elveszítjük a humort.
Enélkül eljutunk Bábelhez.
És én újra Piszkos Fred leszek.
Egyedül.
A naplementében.

Mindegy.
Piszkos Fredre úgyis mindenkire szüksége van, csak nem tud róla.

"...tudom, hogy nem kéne telefonálnom, de most nem vagyok valami jó állapotban és éppen azon tűnődtem, hogy emlékszel-e az Ilyenek voltunkra, amikor Kate és Hubble szakítottak, mert Hubble barátai viccelődtek, röhögcséltek és akkor halt meg az elnök, és Katey kiabált velük, Hubble meg dühös lett és ment volna Hollywoodba, és Katey persze nem bírta ezt, és Hubble szakított vele, Kate pedig állatira kiborult és felhívta Hubble-t, és megkérte menjen át hozzá és üldögéljen vele, mert ő volt a legjobb barátja, és szüksége volt a legjobb barátjára, és Hubble átment...és...és egész éjjel beszélgettek, majd elmentek Hollywoodba, ami egy katasztrófa volt, de jól indult, azzal a hajóval meg a... meg a... könyvpakolással. Sokszor láttam ezt a filmet, úgyhogy ha nem emlékszel a könyvpakolás jelenetre, akkor ne érezd magad hülyének vagy ilyesmi, és csak azért jutott eszembe, mert éppen itthon vagyok és...szóval én...öhm...kérlek gyere át mert...kérlek nagyon szeretnélek látni és beszélni veled...és... kérlek gyere át! Könyörgök! Gyere......Uramatyám!...

Annyira sajnálom, Luke! Soha többé nem teszek veled ilyet. Sikerült porig aláznom magam. Rosszul voltam és tudtam, ha felhívlak átjössz, de nem lett volna szabad. ---Semmi baj!--- De igen, igen baj, mert én nem vagyok ilyen lány. Nem vagyok olyan, aki sír és összeomlik és felhívja az ex-barátját, hogy jöjjön át és mentse meg. Köszönöm szépen, hogy átjöttél és, hogy betörted az ajtót! Nagyszerű pasi vagy, hogy megtetted. ---Ez micsoda?--- A kazetta az üzenetrögzítődből. ---Az én rögzítőmből?--- Ez az utolsó őrültség, amit el kellett viselned tőlem, esküszöm. Szeretném, ha tudnád, hallottam, hogy azt mondtad kiszállsz. Felfogtam és tiszteletben tartom...mostantól ---Rendben--- Most már menj! Hideg van! Elleszek!"

becsukják a könyvedet, ha elalszol

- Hogy érted ezt? - szólt a Hernyó szigorúan. - Értelmesen beszélj!

- Sajnos, kérem, nem tudok értelmesen beszélni, mert nem az vagyok, aki vagyok, amint látni tetszik.

Soha nem volt még ilyen, hogy azt éreztem, amit az emberek többsége.

Soha nem volt még ilyen, hogy nem éreztem mást, csak a túlélést. 

Soha nem volt még ilyen, hogy azt hiszem, amit érzek. 

Soha nem volt még ilyen, hogy mindennek köszönhetem azt, hogy tiszta a kép. 

Nem szeretem ezt a tanári dolgot.

Nem érint meg. 

Nem érdekel. 

Nem motivál.

Nem égtem ki.

Mást szeretek.

Más érint meg.

Más motivál. 

Szeretem ezt a léleklebegést. 

Kedves Hernyó úr, tessék megérteni, amit magyarázok, hogy a túlélésért megyek. A legyek már túl rajta lelkiállapotban ragadtam, mégis szárnyalok, mert annyira jó minden. 

Az idő is jó. 

Múltkor tél illat volt. 

Imádom ezt az illatot, ha lehetne

Befőttes üvegbe zárnám, hogy kiengedhessem a szobába nyáron és

Minden jó legyen.

Ugyanúgy, mint télen.

Mert akkor minden jó. 

Minden szép. 

És esik a hó. 

És piros az arcom. 

És amíg mindenki a földet nézi, addig én az orromról próbálom lenyalni a hópelyhet. 

Kedves Hernyó úr, nem az vagyok, akinek látszom, de nem is tudom, hogy annak akarok-e látszani, ami vagyok, vagy annak látszom, aminek akarok? 

Mindjárt tél van. 

Decembertől boldogabb a világ.

Könnyebb a repülés.

Könnyebb a piros lakkcipőt háromszor összecsapni.

Könnyebb Hook személyiségén elgondolkozni (ez már mesei paradoxon).

Könnyebb Sohaországot teremteni.

Mert könnyebb elhinni.

Decembertől több a varázslat.

Még csak ősz van.

Látom csodálkozol rajtam – kacagott ezüstös hangon a tündér. – Bizonyára nem tudod, hogy a park tele van tündérekkel és manókkal, de nappal, mikor az emberek itt járnak, egyikünk sem mutatkozik. Ki virágnak, ki lepkének, ki kalapos gombának álcázza magát, és csak sötétedéskor, ha már minden látogató elment, akkor öltjük fel igazi alakunkat

would you like to add anything?

- Piszkos Fred, a kapitány.
- Az milyen ember?
- Rémes.
- Mégis.
- Neki van a világon a legtöbb esze. Fukar, kegyetlen, mogorva, és semmitől sem riad vissza, ha pénzről van szó. Mindenkit becsap, mindenből hasznot húz, senkivel sem barátkozik, egyedül járja a világot, és mint a neve is mutatja, teljesen piszkos.

Meleg van.
Telet akarok.
Hideget.
Nem negyven fokot.
Azt nem szeretem.
Nem is értem, miért jó ez.
Miért jó a nyár?

Februárban írtam utoljára, azóta 180 fokot fordult a világ.
Én nem.
Csak a világ.
Így most a plafonon állok és az eső felfele esik.
Ez menő.

Volt egy szar márciusom.
Volt egy közepes áprilisom.
Volt egy tűrhető májusom.
Volt egy egész jó júniusom.
Van egy pompás júliusom
És talán lesz egy utolérhetetlen augusztusom.

Sok mindenen gondolkodom.
Például az angyalokon meg a világról és magamról.
Hogy valóban értelmes vagyok-e és kell-e az nekem, amiről azt gondolom, hogy kell, de nem száll meg az ihlet, hogy amolyan csodás csepi módjára kiírjam magamról.
Meg meleg is van.
Majd talán, ha trauma történik a lelkemmel.
Mondjuk az folyton történik.

Érdekes, amikor a múlt összeér a jelennel és
Rájövök, hogy fogalmam sincs, mit csinálok.

Kell egy lámpa, egy szamár és egy Sancho.

Azt hiszem, hamarosan kifejtek mindent.
Ha rájövök, hogy mi az a mindent.

Piszkos Fred vagyok, ez biztos, csak nem vagyok piszkos.

– Kissé fejbe ütött - felelte végre csndesen. - Most hova akar menni?

A nő felvonta a vállát:

- Nem tudom.

- Engedje meg, hogy elkísérjem, én is oda készülök.

Egymagad a lelkeddel élsz igazán

Aki számít, azt te sosem látod, aki valamit is akar, az a jó barátod, aki megesküszik, hogy jó barát vagy, pedig többnek tart, mint egy jó barátnak.

Azt hiszem.
Nem hiszem.
Volt.
Van.
Lesz?

Kedves Sors/Karma/Univerzum/Isten/Odin és a többiek! 

Tisztelettel megkérem a fent lakót, aki irányítja az utamat, hogy ne szórakozzon velem! 

Miért is szeretném ezt kérni névnapomra? Mert állandóan, mikor már majdnem minden jó, és már majdnem az ég épp nagyon kék, jön egy felhő és belém vágódik egy villám...vagy kettő. Mikor hogy.

Én tényleg próbálkozom úgy cselekedni, hogy ne legyen belőle probléma, hogy a társadalom, a családom és az általam felállított normákat ne sértsem meg, de most vagy ezek a normák alapból megsértik a felsőbb hatalom normáit, vagy tényleg ennyire szórakoztató rajtam kacagni.

Mert kacagnak, az kétségtelen. Igaz, néha okot is adok rá, de sosem olyan villám jön vissza. Gonoszabb, aljasabb és fájdalmasabb. 

Kérem a mélyen tisztelt fent lakót, hogy szálljon le rólam, legalább egy kis ideig, és engedje, hogy kihúzzam magam a futóhomokból, amiben lassan elsüllyedek. Hadd tegyem én helyre az életem. Fel a sínre a két kis kereket és ha eltévedek és történik valami rossz, legyek én az, aki okozta. A saját okom akarok lenni. Az OK és az OKOZAT. 

Maradok tisztelettel, 

Bányai Csepi

p.s.: Ok. Okozó. Okozat.

Az egyén legszívesebben egyedül csinálná azt, amit az egész emberi faj a cselekvés legszebb pillanataiban elért. Utazna, földrészeket hódítana, irányítaná a történelmet, rakétákat lőne föl, és a saját ízlése szerint rendezné be a világot: e rendkívüli dolgozószobát, hálószobát, száguldó vasúti fülkét. Csakhogy az ötödik, a tizedik, az ezredik egyén szintén a saját ízlése szerint szeretné berendezni. A személyiségek zárt világa éppen ezért ritkán találja meg a termékeny s a teljes összhangot. És ha megtalálja is, egy időre - barátságban, szerelemben, munkában, küzdelemben - fokozatosan megbomlik az összhang, mert a másik fél vagy többet, vagy kevesebbet akar, vagy másként akarja ugyanazt.

b.o.s.s.hesteg este

„Egyébként mostanában a különösen indokolatlanul hosszú és furcsa estéim hozzád kötődnek.”„>>Éjfélre szerintem itthon leszek<< toplel”„Szent Isten, bementél? most olvasom…te egy vadállat vagy. Cseperke, én lehet nem is akarok a barátod lenni.”„Meddig van órád? – Kettőig! – Akkor jó lesz alvás nélkül!”

Rohanás. Fények. Szagok. Illatok. Kiszáradt torkok. Könnybelábadó szemek… ja, ez nem.

Táncok. Zenék. Terek. Lábak. Seggek. Pénzcsörgés.

Volt már úgy, hogy azt érezted nincs kedved valamihez, de tudod, hogy valamiért meg kell tenned?

Én így voltam a csütörtöki napommal, amelyiknek az én univerzumomban még nem jött el a vége. Ez egyszerű: amíg nem fekszem le, nincs vége a napnak.  28 órája vagyok ébren.

Minden úgy kezdődött, ahogy szokott. Mike, a telefonom és egyben ébresztőórám, ébresztett, ahogy szokott, szundit nyomtam, ahogy szoktam. Ez a harc ment két órán keresztül, ahogy szokott, de ő nyert, ahogy mindig.

Felkeltem. Mosakodás, fogmosás, jó a hajam? Mit vegyek fel? Kell egy tea. Megint nem mostam el a termoszt, akkor majd most… ne, már megint késésben vagyok. Szóval a szokásos.

Kimentem Piliscsabára, végigültem az óráimat, részt vettem rajtuk, aktívan, ha ezt hozzátehetem. Fél hatig tartott ez a folyamata. Mikor a napom tartalmi részének vége lett, robogtam a buszhoz: héttől bizottsági ülés a Fahéjban. A buszon még nem sejtettem, hogy korántsem most van vége a napom tartalmi részének. Az egész napom egy tartalmi rész lett…

Kultbiz ülés után át a Trapbe PBK-s ügyeket intézni, onnan fél tízre hazaestem.  Gyorsan levágtam két szelet kenyeret, ebédeljünk. Gyorsan be kellett tömnöm ezt a kis csipegetni valót, hiszen mennem kellett tovább a Tenkes karneválra.

Igazából, egy kicsit szándékosan kortyolgattam lassan a teámat a kenyérkéimhez, nem nagyon volt kedvem most farsangozni. Fáradt is vagyok, be se öltöztem, meg nem is nagyon voltam itthon. De azért erőt vettem magamon, mert a jó angyalka a vállamon hand in hand a rosszal támogatta, hogy Csepi este kimozduljon, és egy kicsit kirúgjon a hámból, még ha nem is sok ideig, hiszen másnap órája van. Kettő is… az egyiken ráadásul egyedül van.

Petit megnyugtattam: éjfélre itthon leszek.

Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy bemutassam Önöknek a világ leginkább „éjfélre tuti hazaérek” emberét: Báááááányai Csepiiit.

A farsangolásos témánál megalapoztuk a hangulatot. Olcsó volt a shot. Tízet vettünk kétezerét. Kétszer.  #tisztahaszon

Menjünk bulizni! Hallatszott a tömegből. Hát, menjünk! Éjfél már úgyis elmúlt, az alkohol hajtott. Táncolni vágyott a testem és a lelkem. Irány a Kraft!

#háromkarszalagmertmiértne?!

Volt tánc, zene, húzd meg-ereszd meg a lányok és a fiúk között táncolás közben. Volt egy fiúcsapat, akik megszavaztak a Boróval minket Miss World-nek, és volt egy fiú, aki nyomult az Andira, bár elvileg meleg, meg egy, aki megjegyezte, hogy jól táncolok.

Aztán négyet ütött az óra és a DJ már ment volna aludni, ezért a rengeteg érdekes információba, amit megosztott velünk, hál’ istennek, a zenék alatt beszorította azt is, hogy takarodjunk haza, vége a bulinak és nem nagyon szeretne a lézengő tíz főnek tovább zenélni. Persze, ezt szépen, amolyan végigpofázom az egész bulit dj-s szóhasználattal. A kabátomért kvízeznem kellett. Milyen márkájú? Pull&Bear, az egyik zsebében van egy fülhallgató, és mind a kettőben egy-egy kesztyű.

A Kraft előtt még mindig nem hittem el, hogy a srác tényleg meleg. Lehetetlennek tűnt. Nem is nézett ki olyan jól, hogy meleg legyen. Mindegyis. Ment a huzavona, hogy most hozzámenjünk tovább, mert ki akar aludni? Buli van. Már úgyis mindegy. A fáradság alapállapot. Hát, a sráchoz csak az Andi és a Gábor jutott el, Szandra és Viki hazament, Boróval az újdonsült társaságunkkal, egy olasszal és két brazillal, visszasétáltunk a Deákra. Megint fröcsögtek az angol szavak, a kérdések, a válaszok. Mindannyian tudtuk, mire megy ki a játék… semmire. Ők itt vannak Erasmusszal, mi meg itt élünk. Akkor legyünk multikulturálisak és vendégszeretők. Gyertek, menjünk inni! Mert nem ittunk eleget, meg fölösleges lenne ötkor hazamenni, csak két órát aludhatnék, annyit meg minek.

Kakas. Mert egy jó Kakas sose rossz. #ismertessükmegafröccsötazolasszal

Miről is lehet beszélgetni egy olasszal?

·         milyen szavakat ismersz?

·         én milyen olasz szavakat ismerek

·         igen, voltam Olaszországban

·         maffia

·         mit dolgozol?

·         jaj, hogy nyolcra mész dolgozni? kínos.

·         foci

Na, jó. Azért elég sok mindenről beszélgettünk. Bemutattam neki a fröccsöt. Fabio fröccs, fröccs Fabio. Igen, jól nézett ki. Olasz. A szép fajtából. #közgazdász

-          Do you like tequila?

-          No, thanks.

-          Oh, c’mon, let’s drink tequila!

Nem, nem ittunk. Elmentünk egy éjjel nappaliba a Bajcsyn, ahol Fabio vett péksütit, nekem is, pedig nem voltam éhes, de ő vett. #ennimuszáj Boró és a két brazil meg vett bort. Vöröset és szárazat. Csak, hogy tuti legyen, hogy Csepike ma már nem iszik többet.

Bajcsy-Zsilinszky utca. Reggel hat óra körül lehet. Elhagytuk a Bazilikát, egy kiskanyar, kulcs a zárba és már bent is vagyunk a lépcsőházba. Még mindig beszélgetünk. Még mindig részegek vagyunk. Még mindig ébren vagyunk. Talán.

Felmegyünk a lakásba, kiderül, hogy Fabionak van két lakótársa, Jeni és Paloma, ők aludtak… vagy próbáltak, mert egy idő után Jeni kijött. Ő görög lány. Aranyos. Beszélgetés, borpukkanás. Mosolyok, kacagások, mikrocsengés. A péksütik megmelegítve, felvágva, terítve. Egyél te is! itt nincs ellentmondás, nem tűrik, éhes vagy, nem vagy, egyél, mert enni kell. Andrea az egyik brazil fiú pusztán így foglalta ezt össze: Italian…

Szóval akkor az olaszok szeretnek enni. Nyilvánvaló. Nem meglepő. Spagetti, lasagne, pizzák… egyértelmű. Kedvesek. Jófejek. Cukik. Viccesek. Ha magyarul beszélünk, ők olaszul, úgyhogy inkább maradunk az angolnál. Ez a korrekt. Mindenki megért mindenkit. Mi így szeretjük egymást. Vagy hogy is van ez. Európai Unió. Szívesen.

Elérkezik a hét óra. Megbeszéltük a focit, a világot, Mussolinit, nem is emlékszem az egészre. Fogalmam sincs, miről beszéltük. Folyamatosan járt a szánk. Zseniális volt. Aztán kitalálták, hogy megtanítanak olaszul. Kedvesek. Naivak. Részeg Csepi. Fáradt Csepi. Okos Csepi már aludt, de buta Csepi még próbálkozott:

·         io sono

·         tu sei

·         lui/lei e

·         noi siamo

·         voi siete

·         loro sono

Mire megtanultam Mike harcba indult. Michael Bublé: Everything. Furcsa volt neki, hiszen nem kellett erősködnie, azonnal kinyomtam. Köszönöm, ébren vagyok. Talán. Mennünk kell. Borónak egy óra múlva órája van, nekem meg buszom.

Nehezen ugyan, de elengedtek a srácok. Szép napot kívántunk egymásnak. Jó pihenést és szép álmokat. Nyilván megtörtént a facebook csere. Nyilván. Könnyes búcsú. Puszi-puszi. Ölelések halmaza. Ciao!

Nyolcra értünk haza. Amíg én elmentem fürdeni, addig Boró a szőnyegemen aludt édesdeden, olyan mélyen, hogy alig tudtam felébreszteni. No alvás. No kaja. No józanság. Készen állunk a napra, amely hallucinációkat, sok kacagást és fantasztikus emlékképeket és egy üres pénztárcát adott számunkra.

Mit ittunk?

-          viszkikóla

-          martini

-          fröccs

-          sör

-          berentzen

-          vodkashot (kétszer 10 + Zsófival még kettő)

-          vörösbor

Ezt az estét tíz pontból százra értékelem.

Köszönöm a figyelmet!

p.s.: Nyilván érdekel mindenkit az utórengés és a másik szál története.

Andi, Gábor és a srác története azzal végződött, hogy kiderült, a srác TÉNYLEG meleg. Ráhajtott a Gáborra. Erőteljesen. Gábor azóta sem mer aludni. Ellenben mi nagyon jó szóvicceket tudunk ezzel gyártani. Gábor reggel megjelent a fél kilences óráján és sikeresen elő is adott.

Szandra majdnem elment az okmányirodába, ahogy tervezte. Két óra alvás után a 9:35-ös busszal jött ki velem Piliscsabára.

Boró nem ment be az órákra. Hallucinált és elaludt egy kávézóban.

Fabio két és fél órát késett a munkából. Nyolcra kellett volna mennie. Tizenegykor kelt. Végül is, fél nyolckor még ott voltunk.

Én bementem mind a két órámra. Az elsőt túléltem a laptoppal és azzal, hogy elkezdtem írni ezt a kis szösszenetet, a második viszont teljes K.O. Egyszer azt hittem, hogy a szekrény egy ember. A bácsi hangja amúgy is monoton és nyugtató, így szerintem megtanultam nyitott szemmel aludni. Vagy csukottal. Mindegy. Rossz volt. Csúnya. Kemény. Túléltem. Most este nyolc van. Túlvagyok egy fantasztikus vonatúton. Egy órát késett a vonat. Ellenben jól elszórakoztattam a szarkazmusommal anyut, meg a nénit és a bácsit, akik még ott ültek. De ennyi. Fürdés. Alvás.

 

„- but will we meet in the next days??

-   yes! :)”

kell, hogy félj, hogy lehess bátor

A művészet lemossa a lélekről a mindennapok porát.

Ha nem mondod az nincsen.
Úgyhogy mondtam.
És nem lett a volt.

Halk suttogás kell.
Amit a szél hoz.
És azt értem belőle, hogy
Mit csinálsz?

M I T  C S I N Á L S Z?

Switch off.
Restart.

Úgyhogy nem mondom.
Mert nincsen.

Csend.

Ismered, hogy milyen az a helyzet, amikor valaki, ilyen nagyon érzelmes dolgot mondd, és érzed, hogy nagyon nem vagy benne?

in wonderland?

Tudom, hogy nem hiszel Istenben... és az ima erejében... és ez nem baj. Ahogy gondolod! De valamiben hinned kell, ami több, mint megfogható vagy látható, Az élet túl kemény lenne egyedül, kapaszkodó nélkül... és szentség nélkül. 

Nem hiszek istenben.

Nem hiszek az újrakezdésben.

Nem hiszek az új esélyben.

A "csak még egyet"-ben. 

Szinte már nem hiszek semmiben. 

Mondhatnám, hogy kiüresedett az életem, és nincs mivel feltöltenem.

Mondhatnám, hogy nincs tiszta lap. 

Mondhatnám, hogy nem adok esélyt. 

Mondhatnám, hogy elég volt. 

Ha nem tudod, hová mész, oda bármilyen úton eljuthatsz.

Azon gondolkoztam, hogy írok egy olyat, hogy annak ellenére, hogy mennyire utáltam 2014-et, elég sok minden történt. Végül is túléltem a hat napos szilveszterünket, túléltem a legrosszabb vizsgaidőszakomat, négy napig folyamatosan buliztam és rengeteg embert ismertem meg, rendezvényeket szerveztem, levizsgáztam, kiváló minősítésű szakdogát írtam, lediplomáztam, a diplomaosztón beszédet mondtam, a felvételin max pontot kaptam, Szatmárcseke felvettek, beiratkoztattam, gólyatáboroztattam, tdk-otdk, tanári, PBK, október, december-Debrecen, szilveszter és 2015. 

Persze, sírhatnék is...de most elmondjam, hogy mennyire fáj? Fölösleges.

Nem ez a lényeg. 

Hogy mi a lényeg? 

Van-e lényeg? 

Új év, új lap.... ezt mondják,. 

"álljunk meg és emlékezzünk a mögöttünk álló évre. Hogy emlékezzünk a sikereinkre és kudarcainkra. A megszegett és betartott ígéreteinkre. Arra, amikor a legjobb kalandokban volt részünk, és , amikor bezárkóztunk, hogy elfelejtsük csalódásainkat. Valójában erről szól a szilveszter. Kapunk még egy esélyt. Hogy megbocsássunk. Hogy jobbak legyünk. Többet adjunk, Többet szeressünk, éljünk. És ne töprengjünk azon, hogy mi lett volna, ha... örüljünk annak, ami jönni fog."

Új lap, új év....én így vagyok. 

Nem új esély.

Csak egy tiszta lap. 

Üres pohár.

Hogy jön ide isten? 

Miért nem hiszek semmiben?

Kéne?

Kell, hogy hibáztassak valakit vagy valamit azért, amik történnek velem?

Tényleg muszáj, mert tényleg nem én vagyok az oka?

Biztos, hogy nem én okozom magamnak a bajokat?

Biztos, hogy nem én vagyok az, aki megérdemli a jót és el is éri? 

Muszáj, hogy segítsen ebben valaki?

Muszáj, hogy mindig akadályozzon valami?

Bújjak olyasvalami mögé, ami nem kézzelfogható?

Vagy, hogy a jó és a rossz döntéseimet nem is én hozom meg?

Egyáltalán kell ezeket biztosra tudom? 

Tudni akarom, ez tény.

Tudnom kell, hogyha nem én irányítok, ha minden okkal történik és a karma Istennel és Odinnal egy asztalnál borozgat, miközben tologatják a bábukat.

Baj, hogy a karmát kisbetűvel írtam? 

Ő egy személy, vagy csak az én képzeletemben létezik, hogy ne legyek egyedül a világban hit és felsőbb hatalom nélkül?

Hogy én legyek az, aki egy sötét szobában, esténként, bajban nem az ég felé emeli a tekintetét és segítséget kér, vagy ha valami jó dolog történik, hálát rebeg?

Mikortól számítok magányosnak?

Az én szentségem, az én váram. 

Az én világom, az én hitem,

Az én istenem, az én karmám.

Az én hibám, az én esélyem.

Az én döntésem, az én célom.

Az én szabadságom, az én űröm.

Az én választásom, az én lapom.

Ha nincs semmi értelme, annál jobb, legalább nem kell törni rajta a fejünket.